Új honlap indult: kulhonimagyarok.hu

Külhoni magyarok elnevezéssel új honlapot indított a kormány, a felület célja, hogy újszerű módon mutassa be a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek életét és az anyaország értük végzett munkáját.

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettes keddi budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az volt a cél, hogy legyen egy újszerű felület, ahol minden elérhető egy helyen, és egyúttal az egész személyes is legyen.

www.kulhonimagyarok.hu honlapot három részre lehet osztani: hírportálként küldetése a tájékoztatás, hogy egy helyen elérhetők legyenek a külhoni magyarságot érintő hírek. Elérhetők a nemzetpolitikai programok, pályázatok is, köztük a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program, a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Petőfi Sándor-, valamint a Mikes Kelemen- és a Julianus-programok. A honlapról egy kattintással el lehet jutni a Határtalanul! program új, folyamatosan frissülő honlapjára is.

Semjén Zsolt kitért arra, hogy 2010 óta a Határtalanul! program keretében 300 ezer anyaországi magyar diák jutott el külhoni magyar területekre, számuk csak ebben a tanévben eléri a 100 ezret. A miniszterelnök-helyettes beszámolt egy nemzetismereti középiskolai vetélkedő tervéről is, amelynek meghirdetése őszre várható az új honlapon.

(Forrás: MTI, www.semjenzsolt.hu)